top of page

Vámosi Lóránt

„Már óvodás koromban is azon voltam, hogy közösen és sokan játszunk együtt. Ez az EGYÜTT teljesen egyértelművé tette, hogy csapatjátékos vagyok. Így talált meg a kosárlabda, ahol végleg eldőlt, hogy bármerre is vet a sors, ott mindig a közösség építésen fogok munkálkodni. Hol látható, hol pedig láthatatlan módon. Így tanárként és kosárlabda edzőként is a legfontosabb jeligémmé vált a Régi idők focijából ismert szlogen: „KELL EGY CSAPAT!”.

Hitvallás:

 

Meghallgatott imádság

 

Erőt kértem az Úrtól,
s Ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam,
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat adott,
és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.

Kértem bátorságot,
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket,
akiken segítsek.

Kegyes jóindulata helyett
alkalmat kaptam a jóra.

Semmit sem kaptam, amit kértem -
és mindent megkaptam,
amire szükségem volt!
Imádságom meghallgatásra talált.

 

(Henri Visconti)

 

bottom of page