top of page

Tanár nélkül nincs jövő!

Mi, a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium tanárai és az önként csatlakozó diákjai 2022. október 5-én délelőtt 10 órakor egy rövid flashmob keretében kivonultunk az iskolából és a Külső Szilágyi úton kb. 10 percre leállítottuk a forgalmat. Elénekeltük a Fölszállott a páva című népdalt, és 1 perces csenddel jeleztük, hogy ez a csend lesz minden iskolában, ha nem történik változás, mivel nem lesz tanár, aki a diákokat tanítsa.

Akciónkkal tiltakozásunkat fejeztük ki a közoktatás jelenlegi állapotával kapcsolatban és szolidaritást vállaltunk a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott kollégáinkkal.

Délután a diákokkal közösen készített molinókkal először az Újpesti Városházához mentünk, hogy számos kerületi iskola pedagógusával és diákjával együtt érkezzünk a nap következő akciójára, a Margit-híd elfoglalására. Ezután a Kossuth téren is ott voltunk. Felemelő volt látni, hogy milyen sokan érzik felelősségüknek, hogy a jövő generációjának oktatásáért maguk is tegyenek. Egészen különleges érzés nekünk tanároknak, ahogy a diákok és a szülők kiállnak mellettünk.

Köszönjük!



bottom of page