top of page
boals4.jpg
boals7.jpg
boals9.jpg
Vulkánok nyomában az Etnán

2024. október, Catania, Szicília

Leadott prezentációk, délutáni megbeszélések és lelkes készülődés után október 16-án a kora reggeli repülőgéppel 20-an utaztunk Szicíliába. Megérkezve, kissé ugyan lassan, de eljutottunk a Liceo Statale Nicola Spedalieri nevű iskoláig, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Mindenki megismerkedhetett a saját szállásadójával, megmutatták nekünk az iskolát, aztán Catania belvárosát is, végül közös iskolai vulkanizmus és lemeztektonika projekten vettünk részt, amit a tanárok tartottak.

A Cataniában töltött napok alatt az olasz diákokkal együtt rengeteg felejthetetlen élményben volt részünk: felmentünk az Etnára, ahonnan szerintem mindenki hozott emlékbe egy kis megszilárdult láva követ (de még így is maradt ); body-raftingeltünk a gyönyörű Alcantara- szurdokvölgyben, meglátogattuk Siracusa középkori városrészét, az erődöt, a tengert, a hangulatos, szűk, „tipikus olasz” utcákat. Ezen kívül rengeteg alkalmunk nyílt az angol nyelv használatára, új barátságok kötődtek, és mindenki megismerkedhetett egy igazi, kedves olasz családdal, kicsit részt vehettünk mindennapjaik folyamában.

Befogadó családjainktól vasárnap reggel váltunk el, hosszas búcsúzkodás után. Cataniából Taorminába mentünk, ahol szerencsénkre ragyogott a nap, így fürödhettünk Szicília legszebb strandján, a hatalmas hullámok közt. Megnéztük Taormina, Cefalu és Palermo szépségeit, sok ételt kóstoltunk és rengeteg igazi olasz pizzát ettünk.

Az együtt eltöltött hét, de főként persze az utolsó két, teljesen együtt töltött nap, remekül összerázta a csoportot, jobban megismerhettük egymást, önmagunkat, nem is beszélve a sok új élményről, tapasztalatról, amit közösen szereztünk. Hazaérve minden szempontból gazdagabbnak éreztem magamat, azóta is mosolyogva gondolok vissza az utazásra, és nem múlt el bennem az a fantasztikus érzés, ami minden utazás után elfog.

Nagyon hálás vagyok, hogy mindennek részese lehettem.


Rózsa Julianna

bottom of page