top of page

Müller Réka

Német nyelv, könyvtáros

2006-ban végeztem magyar-német szakon az ELTE-n.

Az egyetem után úgy döntöttem, elvetem a tudományos pályát, a kultúra iránti szeretetemet nem mételyezem tovább szakmai halandzsával, elég, ha megmarad mindebből az amúgyis legkellemesebb rész, a műélvezet – legyen az könyv, színház vagy muzsika. Ezért aztán a munka világában a német nyelvtudásommal próbáltam szerencsét: először egy fordítóirodában, majd a Goethe Intézet nyelvi osztályán dolgoztam részmunkaidőben, mellette céges tanfolyamokon és magánórák keretében folyamatosan tanítottam is.

A gyerekeim születése után éreztem azt, hogy a tanítás felé kell eltolnom a hangsúlyt, mert a korábbi munkáimnál hiányzott mindaz a kreativitás, élményfröccs és kihívásmennyiség, ami a tanítás során nap mint nap átélhető, átadható, megkapható. Egy éve vagyok óraadó némettanár, idén ősztől kicsit könyvtáros is, és egyre lelkesebb REGI-s!

20201124_132726.jpg
bottom of page