top of page

Gyarmati Judit

Matematika, fizika, osztálykísérő (10/A)

Mióta 6 évesen átléptem az iskola kapuját, tanár akartam lenni. Már ötödévesen félállásban tanítottam. Fel sem merült bennem, hogy valami nem lehet jó egy iskolában egészen addig, míg meg nem születtek a gyerekeim...

Onnantól kezdve más szemüvegen keresztül néztem az iskolákra. A valami nem jó, valami mást szeretnék érzése vitt a Waldorf-képzés felé. A solymári képzéssel kinyílt előttem egy új világ kapuja, két év múlva pedig már az Óbudai Waldorf Iskolában találtam magam, ahol olyan légkör vett körül, ami felélesztette, megerősítette bennem azt az impulzust, ami 6 éves korom óta vitt előre.

Ezt követően a pilisszentlászlói felső tagozat szervezése, felépítése eddigi szakmai pályafutásom legszebb időszaka volt, nehézségeivel, gyötrődéseivel, kudarcaival együtt. Kíváncsian figyelem, hol és milyen fejlődési lehetőséget hoz nekem a jövő. Izgatottan várom , hogy a regionális iskolában egy pezsgő szakmai élet, új kollégák és sok gyerek vegyen körül. Szeretnék építeni, formálni egy újat, ami fejlődni és növekedni akar, ahonnan olyan fiatalok kerülnek ki, akik akarnak és képesek egy új világot létrehozni.

20201124_132726.jpg
bottom of page