top of page

Béldi Melinda

Biológia, kémia, osztálykísérő (12/B)

Az egyetem után nagy lelkesedéssel kezdtem agykutatással foglalkozni az ELTE és a SOTE doktori programjában. Mikor azt vettem észre, hogy munkámban a legnagyobb kihívást és élményt a pszichológus hallgatóknak tartott élettan gyakorlatok jelentik eldőlt, hogy melyik pályát fogom választani. Ezzel párhuzamosan elvégeztem a solymári posztgraduális Waldorf képzést is, majd a Szolnoki Waldorf Iskolában tartottam egy epochát.

2007 és 2013 között az Óbudai Waldorf Iskolában tanítottam biológiát és kémiát, három osztályban kertművelést is. 2012-ben emellett a Solymári Waldorf Iskola tanári kollégiumához is csatlakoztam egy évre.

Felső tagozatos diákoknak tartok fakultációkat, terepgyakorlatokat, valamint érettségire készítem fel a 13-osokat. Az első osztályomat 10-13-ig, kísértem,  a másodikat 9-11-ig, a harmadikat (immár a Regiben) 9-13-ig. Most a negyedik osztályban vagyok kísérő...

20201124_132726.jpg
bottom of page