Miben különbözik a Waldorf-pedagógia a hagyományos oktatástól?

Közösségépítés

A Waldorf-iskolák híresek a befogadó és jó közösségeikről, nálunk sincs ez másképp. A waldorfos osztály nem csak egy osztály, hanem egy közösség. Tanáraink kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy egy gyermek se járjon az iskolába összeszorult gyomorral, ennek érdekében minden osztálynak két, úgynevezett tanári osztálykísérője van, akik az osztályfőnöki teendők mellett a jó hangulatra és tanulási légkörre is figyelnek.

A waldorfos osztály nem csak egy osztály, hanem egy közösség. A fentebb felsorotakon kívül a közösségépítést szolgálják ünnepeink is, ahol megpróbálunk egy kicsit megállni, egymásra figyelni és meglátni társunkban az EMBER-t.

Művészeti oktatás

A Waldorf-iskolák  nevelésének egyik alapeleme a művészeti képzés. Fontosnak tartjuk, hogy az tanuló ne csak intellektuálisan, elméletben kapcsolódjon a világ dolgaihoz, hanem a tevékenységén és az alkotóerején keresztül is tapasztalja meg a tanultakat, és ennek egyik legjobb eszköze a művészet. Diákjaink ezért dráma, kézművesség, festészet, szobrászat, beszédművelés, euritmia és zene órákon vesznek részt.

A kézművesség órák alatt a tanulók megismerkednek az agyagozás, a fafaragás, az asztalosság és ­­a kőfaragás alapvető fogásaival. Iskolánk művészi igénnyel oktatja e tantárgy alapelemeit.

Gyakorlatok

Az diákok számára minden év utolsó 2-3 hete az iskola falain kívül zajlik, hiszen ez a gyakorlatok ideje. A mezőgazdasági gyakorlat a 9. osztályban ugyanúgy a tanterv része, mint 10. osztályban a földmérés és az erdészeti gyakorlat vagy 11. osztályban a három hetes szociális munka. Ennek során egy munkahely mindennapjaiba tekinthet be a diákunk egyénileg vagy csoportosan, és a betekintésen túl  aktív részese lehet az ott  dolgozók mindennapjainak.

Az érdeklődőket a további részletekért szerettetel várunk a nyílt napunkon, vagy bármelyik tájékoztató előadáson/nyílt szülői értekezleten!