Közönségdíjasok lettünk!
Kedves Szülők, Diákok, Tanárok!
Március 20-án a Richter Anna Díj ünnepi gáláján a Regi diákcsapata megnyerte a közönségdíjat és a vele járó 4 millió forintot a "Prevenció az új szenzáció" projekt megvalósítására.
A csapat rajt-cél győzelmet aratott, az első naptól az utolsóig vezettük a szavazást.
Ezt nektek, a közösség összefogásának köszönhetjük, ez a díj azt üzeni, amit nap mint nap olyan természetesnek veszünk: a waldorfosok egyik legnagyobb ereje a közösségben rejlik. Még egyszer köszönjük a bizalmat, a sok szavazatot, az aktivitást!
A győzelemnek köszönhetően az április 13-i Újhold ünnepünk igazi PrevencióFeszt lesz, sok mozgásos, zenés programmal, a testi-lelki jólléthez kapcsolódó előadásokkal, workshopokkal diákok és szülők számára egyaránt. A részletes programot hamarosan közzétesszük itt is, Facebook esemény is lesz, illetve a Facebook oldalunkon a programokat, előadókat is bemutatjuk majd. Reméljük, mindenkivel találkozunk!
Nagyon várjuk, hogy jelentkezzetek még bármilyen kézműves foglalkozást tartani, és akik termékeikkel szeretnének bemutatkozni árusként, számukra is van még lehetőség.
Egy diákcsapat vállalkozása keretében turkálót nyit ezen a napon, a hozzájárulásként felajánlott ruhákat az április 8-i héten fogjuk gyűjteni az iskolában, köszönjük, ha támogatjátok őket. A ruhákat jelképes összegért lehet majd megvásárolni a PrevencióFeszt napján.
Kérdéseitekkel, további ötleteitekkel forduljatok bizalommal a PrevencióFeszt szervezőihez az alábbi e-mailcímen: mikolai.petra@prwk.hu
Köszönjük!
Comments