Boldog új évet kívánunk!
Waldorf-saláta – kis rafinériával
Hozzávalók 4 személyre:
2-3 db kemény húsú, savanykás alma (kb. 30 dkg)
1 db közepes zellergumó (kb. 30 dkg)
8-10 dkg enyhén pirított dióbél
½ citrom frissen facsart leve
1 csapott evőkanál zsírszegény tejföl
175 gr natúr joghurt
2 teáskanál dijoni mustár
1 kis csokor finomra aprított petrezselyemzöld
Ízlés szerint: kevés só, frissen őrölt fehérbors
A díszítéshez ¼ gránátalma magjai (elhagyható)
Elkészítés:
A zellert hámozást követően ½ cm széles, 1½ cm hosszú csíkokra darabolom. Egy kisebb lábosban vizet forralok, amelybe kevés sót szórok. A forrásban lévő vízbe dobom a zellercsíkokat, 2 perc múlva szűrőkanállal kiemelem, jeges vízbe teszem, leszűröm. Az öntethez a tejfölt, a joghurtot és a mustárt alaposan összekeverem, a petrezselyemzöldet finomra vágom, a sóval és fehérborssal együtt a joghurtos mártáshoz keverem, ha szükséges, a fűszerezésen finomítok. Felhasználásig hűtőszekrényben tárolom. Az almákat, ha egészséges, feszes a héjuk, hámozás nélkül a zellerhez hasonló méretűre darabolom, kevés citromlével meglocsolom. A diót zsiradék nélküli serpenyőben enyhén megpirítom. Néhány szép darabot félreteszek a tálaláshoz, a többit gorombára vágom. A diót, a zellert és az almát egy salátástálban óvatosan összeforgatom az öntettel, diófelekkel díszítem – néhány gránátalmamaggal is színesíthető – tálalás előtt legalább ½ órára hűtőszekrénybe helyezem. A saláta kínálható akár üvegpoharakban is, de nagy tálban is asztalra kerülhet. A rendkívül egyszerűen kivitelezhető, remek alapanyagokból összeállított, mégis rafinált ínyencség a szilveszteri mulatság vendégseregét biztosan leveszi a lábukról.